Szombaton reggel 8:30-kor meg is állt a busz, hogy elfuvarozzon minket. A távot "röpke" 6 óra alatt tette meg, ami egyáltalán nem vicces japánokra tervezett buszon. A lábam alapból nem fért el, a vállamról már nem is beszélve. Érdekes szintu volt, hál istennek a két megálló a pihenőben segített a helyzeten.
Hiroshimába érkezve azért meglepődtem. Gyakorlatilag meg nem mondaná az ember, hogy ott bármi is történt. Tök ugyanolyan japó város mint Osaka mondjuk, ronda felhőkaroclókkal, stb. A belvárosba érve sem volt még egyértelmű, hogy mi is folyik ott. Az egyik leharcolt épület már árulkodott, mint később kiderült ez az épület kibírta az atomot, úgyhogy azért hagyták úgy, és végül egy parknál álltunk meg a busszal, ott már tudtam, hogy na ennek lesz jelentősége. Egy emlékparkról beszélünk, ami a robbantás centrumának környékén helyezkedik el. Itt található a múzeum is, de ne szaladjunk ennyire előre.
Először ugyanis egy találkánk volt egy áldozattal, aki túlélte a robbantást. Egy öreg mammer beszélt nekünk angolul a vele történtekről, ami eléggé megrázó volt. Főleg azért, mert nem tudott beszélni rendesen a 2 éve kapott agyvérzése miatt, úgyhogy elég érdekesre sikeredett. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy dadogva is jobban beszélt angolul mint néhány profunk az egyetemen...
A mama után mentünk a múzeumba, ahol szépen végigmentünk a történteken. A részletes leíráson kívül nagyon nagy újdonság nem volt, de azért megérte a dolog. Bár alapvetően nem csipázom a múzeumokat, ez legalább érdekelt, megérte bemenni. Természetesen a sok hülye szociológus/bölcsész kolléga ámult, hogy mi az isten az a Manhattan projekt, és hogy hogyan működik az atombomba, és miért van akkor atomenergia. Egy rövid statisztika a megértéshez szükséges időről:
- Műszakis, aki tudja miről van szó: max. 1perc
- Műszakis, aki nem tudja miről van szó: max. 3 perc
- Közgazdász, aki nem ragadt le a Marshall keresztnél: max. 5 perc
- Közgazdász, aki igazából nemzetközi kapcsolatok szakon van: min. 7-8 perc
- Egyéb bölcsész szakok: min. 15 perc, szerintem sokan szerintem még most is guglizzák
A múzeum után elvittek minket a szállásra, ami egy hostel volt, de japán stílusú :D Elég vicces a két kultúra keveréke, de végülis nem volt vele gond. Sőt, a vacsora kifejezetten jó volt hostel létére.
Az estét senki sem töltötte bent, mindenki megindult a város felé. Persze 11-re kellett volna visszaérni, mivel akkor zárják a kaput, mi 3 fele sikeresen megérkeztünk, de meglepetésünkre kinyitották nekünk az ajtót. Pedig már a vészterv is elő volt készítve, de hát nem volt rá szükség. Az éjszakáról csak annyit, hogy Hiroshimában szeretnek bulizni az emberek, és nem síránkoznak már a múlt miatt...
Másnap áthajóztunk Miyajimára ahol egy Itsukushima Shrine nevezetű "templom" van. Elég felkapott hely, rá vannak állva a turistákra, és egyébként szép is, de azért nem dobtam el az agyam. Most már kezdem rosszul érezni magam, hogy második helyen voltam, ami a világörökség része, és egyiktől sem dobtam hátast. Bezzeg az elektromos budi... :D
Miután letudtuk ezt a mókát, kaptunk egy helyi tradicionális ebédet, de ne kérdezzétek miért tradicionális, én mindent megeszek amit itt elém raknak és csak remélem, hogy nem kandi kamera :D Egyébként jó kaja volt ez is, eddig még nem nagyon csalódtam semmiben. Csak tudnám, hogy mi micsoda, na mindegy...
A visszaút valami borzalom volt. Mivel hulla fáradt voltam, ezért próbáltam aludni, de a busz adottságai egyszerűen ezt nem tették lehetővé, ezért gyakorlatilag egy 7 órás szenvedés várt rám. Igen, sajnos visszafele hosszabb volt az út, mert kicsit bedugult az autópálya. Egyébként érdekes dolgo ez az autópálya kérdés, mert forgalom van annyi mint USA-ban, viszont itt történjék bármi is, marad a 2x2 sáv. Szóval nem nehéz eldugítani, és akkor erre még rájön a 80as korlát, de ha dugó van, akkor az úgyis tökmindegy.
Ennyi volt a móka mára, képeket itt találjátok:
 |
| Hiroshima + Miyajima trip |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése